Magyarosi Dorina
személyi edzőNeked is ismerős az érzés, hogy belenézel a tükörbe és egyszerűen nem vagy elégedett azzal amit látsz?
Szíved szerint elmennél edzeni, de feszélyez a gondolat, hogy nézni fognak!? Emellett talán attól is tartasz, hogy lesérülsz!? Inkább csak videókat nézel és arra edzegetsz!? Lehet próbálsz kitartani, de nem jön a várt forma, a motivációd pedig hamar alábbhagy!? Ugyanezzel küzdöttem én is pár éve. Olyan ruhákat, hordtam, amik a lehető legtöbbet takartak.
Az edzés végre megtanított szeretni és megismerni önmagam. Tudatosult bennem, hogy ezt egyedül a saját testi-lelki egészségemért teszem. Pár év alatt pedig olyan változást sikerült hoznom, amiről régen álmodni sem mertem.
Ez idő alatt rengeteget tanultam és bár sok energiát fektettem bele, a mai napig állítom, minden perce megérte! Kezdetben azért iratkoztam be képzésre, hogy az ott tanultakat, a lehető legjobban beépíthessem a fejlődésembe.
Hamar rájöttem, ennél csak az lehet mégjobb, ha másokat is motiválhatok és segíthetek nekik ebben egy fenntartható életvitel mellett, teljesen egyénre szabva.
Lehet a célod fogyás, hízás, izmosodás, formásodás, vagy akár csak az egészséged megőrzése, együtt ki fogjuk hozni belőled a maximumot testileg és lelkileg egyaránt. A közös munkánk alatt pedig megtudhatod, milyen érzés végre igazán büszkének lenni önmagadra!
- Tel.: +36304167218
- Instagram: mdorina01
- Email: dorina.trainer@gmail.com